Itt a Mikulás! Vagy a Télapó... Mindegy, kit érdeke hogy hívják, amíg hoz ajándékot. Hát nem? Hát de! Hajnali 6 körül keltett Csillámpóni ébresztője, mert olyan balfasz, hogy nem képes kikapcsolni hétvégétre. Utána nyugodtan aludtam reggel 10-ig. Akkor eszembe jutott, hogy ma van a mikulás, úgyhogy ezért keltem fel ilyen korán. Pedig hétvégente mindig éjféltől délig, esetleg olyan délután egyig, kettőig alszom. M (ő áltsulis osztálytársam, legjobb-valójában az egyetlen- haverom, ő is a Folyópartiba jár, így néha együtt szoktunk hazamenni) nem is érti hogy vagyok képes ennyit aludni. Hétvégente ő csak 4-5 órát szokott aludni. Fogalmam sincs hogy bírja...

Nah, igazából nem is erről akartam írni és sajnálom amiért (a szokásosnál is) szétesetten írok csak visszatért a depresszijóm ( vagy hogyhíjják). Persze most már megint múlóban van, mert igyekszem, hogy ne csak a nyavalygásaimat kelljen olvasnotok. De ezt azért elmondom, persze kizárólag a saját érdekemben, hiszen (elvileg) ha beszélnek róla akkor jobb lesz. Anyáról van szó, aki (sok más idegesítő tulajdonsága mellett) az ünnepi hangulatot is nagyon jól el tudja cseszni a megjegyzéseivel. Igazából tök vidáman felébredek, bemegyek a fürdőszobába, meglátom, megszólal és az élettől is elmegy a kedvem. Kicsit durván hangozhat a normális, családszerető emberek számára, de én ki nem állhatom a saját rokonaim.

Jól van már jobb, többet nem is fárasztalak többet titeket a depresszijómmal, most jöjjenek a víziszörnyek! Az egész úgy kezdődött, hogy a nagyon magas intelligentetlenséggel rendelkező magyartanárom fogalmazást adott föl házinak. Különben az én észrevételeim szerint a magyartanárok intelligentetlenek és nem tudnak jól tanítani. Mivel láttam a blogom statisztikájában hogy valaki/valakik járt itt már többször is, gondolom megkérdezlek titeket ezekről a tapasztalaitokról. Egyetértetek-e velem, vagy ismertek intelligens/jól tanító magyartanárt? Válaszokat hozzászólásba kérnék, esetleg kérdezzetek meg embereket az ő magyartanáraikról! Kéne készítenem egy felmérést erről, hogy megtudjuk az igazságot! Hol is tartottam? Tényleg szét vagyok esve... Én alapból szeretek fogalmazást írni, csak megmutatni nem. Az ellenkezik az elveimmel. (Ami az hogy az én fogalmazásaimhoz senkinek semmi köze.) De mivel már úgy nagyjából megírtam, és úgy is kénytelen leszek megmutatni az iskolában, gondoltam mért ne oszthatnám meg veletek is? Már úgyis mindegy. Az iskolák sárba tiporják az elveimet... Csak a legutolsó mondatot adta meg: ,,Nem hallatszott más csak a víz csobbanása."

Na, akkor kezdem (vigyázat, a mesedélután harap, kérem ne etessék):

 Nem hallatszott más csak a víz csobbanása. A hullámok egyre nagyobb körökben futottak szét, majd haltak el, de lent, valahol mélyen valami megérezte ezt.

  A víziszörny kinyitotta az első 50 szemét. Miután megbizonyosodott róla, hogy nem álmodik kinyitotta a második 50-et is. Figyelt egy darabig, majd lustán kinyújtóztatta mind a nyolc lábát. Semmi kétség, valaki behatolt a területére. Nagy valószínűséggel a ma esti vacsora lesz az. Szokatlanul korán érkezett. A víziszörny számításai szerint csak jövőhétre volt várható. Miközben szórakozottan meglengette a farkát szétriasztva egy kósza halrajt, elmélázott azokon a furcsa, kimázolt, kántáló kétlábú lényeken, akik mindig olyan kedvesek voltak vele. Minden hónapban hoztak neki egy hosszúhajú, fehér valamibe tekert, általában meglehetősen hangosan sikoltozó dolgot. A víziszörnyet ez nagyon boldoggá tette, bár a dolog nem tartalmazott túl sok kalóriát és a fehér valami,pedig egyáltalán nem volt finom. Legutóbb is szorulásos lett tőle. Először egészen felpuffadt, majd akkora halmot rakott le, hogy kipusztította az egész szomszédos korallzátonyt. Sajnálta a korallzátonyt, unalmában szerette nézni a kis színes uszonyosokat, ahogy ide-oda úszkálnak és a legnagyobb békében és harmóniában zabálják meg egymást. Néha ő is bekapott közülök néhányat. Úgy ette őket, mint az emberek a popcornt a moziban. A kétlábúakban nem is azt szerette leginkább, hogy sikítozó, kalóriaszegény dolgokat hoztak neki, hanem a hangjaikat és a fényeiket. Mindig miután már szinte szertartásosan elfogyasztotta a hosszúhajút a kétlábúak furcsa mozgásokat végeztek és nagy dolgokat püföltek és a víziszörny számára ismeretlen nyelven énekeltek. Az egész olyan furcsa volt, mint valami álom, de mégis nagyon szép. A kedvence az volt amikor tüzeket gyújtottak és színes dobozokban hurcolászták őket körbe-körbe. Ilyenkor mindenfélét ittak és ettek. A víziszörny mindig közelebb úszotta a parthoz, kidugta a fejét és onnan figyelte a színek és hangok kavalkádját. Közben persze elfogysztotta azt a néhány kétlábút, amelyek bizonytalan mozgással a vízben szándékoztak kiüríteni a gyomrukat. Az volt velük az egyetlen baj, hogy utána mindig olyan furcsán boldognak érezte magát és képtelen volt egyenesen úszni. Egyszer még a barlangja falát is lefejelte.

  Ahogy közelebb úszott a csobbanás forrásához fémes csillogást vett észre. Ez kizzökkentette az álmodozásból. Hamarosan négy szőrös lábat pillantott meg fölötte két páncélos lábbal. Ha a víziszörny ismerte volna a konzerveket, amik mindig megvágják az ember ujját, ezt a fajta kétlábút biztosan ehhez hasonlította volna. De a víziszörnyek nem ismerik a konzerveket, így be kellett érnie azzal, hogy a lehető legnagyobb óvatossággal lerántja a víz alá és elfogyasztja. Kitátotta mind a két száját, majd megragadta a szőrös négylábút és a páncélos kétlábút. Nem hallatszott más csak a víz csobbanása.

Ennyi lenne. A  fogalmazásban található helyesírási hibákat szabad, sőt kéretik megírni. Hosszú bejegyzés lett, ezt akár vehetitek télapós ajándéknak is.