Süti Blogja

2014\12\24

Filozófikus Finomságok: A Végtelen

Elvileg volt egyszer egy ember aki felfogta a végtelent. Sajnos beleőrült. Nagy valószínűséggel az agyam kezdi megunni ezt a világot és öngyilkos akar lenni, mert újra és újra felmerül bennem ez a végtelen téma. Van-e egyáltalán olyan, hogy valami teljesen végtelen? Lennie kell, hiszen a matekban is végtelen szám van, mert minden számnál van 1-gyel nagyobb. Most, hogy sikeresen elfogadtuk a végtelen létezését szeretnék feltenni egy igen érdekes kérdést: 1 és 10 között végtelen szám van, mert a tizedesjegyek a végtelenségig folytathatók. 1 és 1000 között is végtelen szám van a fent említett ok miatt. Tehát akkor 1 és 10 között ugyanannyi szám van mint 1 és 1000 között? Ez meg hogy lehet? Kisebb és nagyobb végtelenek? Ez lehetetlen, mert a végtelennél nincs nagyobb és ami kisebb nála az már nem végtelen. Azt hiszem kezdek megőrülni... Agyfaszt kaptatok az előbbi kis eszmefuttatásomtól? Szívesen!

2014\12\24

War of comments

Az utóbbi másfél órát azzal töltöttem, hogy Szirmai Gergely alkonyat kritikái alatt olvasgattam a kommenteket. Majdnem olyan jól szórakozztam mint a videó alatt. Különben imádok kommenteket olvasgatni, láttam, hogy Csillámpónin kívül más is járt itt, (Van ilyen látogató statisztikája az oldalnak.) , úgyhogy nagyon kérem az illető(ket), hogy nekem is hagyjanak kommenteket! Szeretem a kommenteket! Legalább egy smiley-t, vagy ha nem tetszett valami jó kis beszólást amin felháborodhatok, mert így tényleg olyan érzésem van, minta magamban beszélnék. Ami lehet, hogy igaz is... Mi van ha csak valami rendszerhiba miatt tűnik úgy mintha lennének olvasóim?! Depressziós leszek! (és ezt vehetitek fenyegetésnek is) Segítsetek ezen a szerencsétlen pszichopata, dinka vadbarmon!(itt most magamra gondoltam) Aki legelőször kommentel (Csillámpóni te kivétel vagy mert rühellek) az kap egy virtuális-szivárványos-pónis muffint. Visszatérve a Szirmai videó alatti kommentekhez, azt hiszem tudományos bizonyítékokat találtam arra, hogy valaminek a fanolása igenis káros következménnyel járhat az agysejtekre. A legtöbb nagy tvájlájt fan kommentjei nem voltak érvekkel alátámasztva, hogy miért jó ez a (szerintem is fos) film, csak magát Gergőt szidták és belekötöttek a szabad véleménynyílvánítás jogába. Arról a rengeteg orbitális helyesírási hibáról ne is beszéljünk. Még nálam is több helyesírási hibát ejtenek! Egyáltalán ki az aki leírja egy sz-szel a faszszopót? A faszszopó elvileg egy összetett szó, így ha minden igaz most helyesen írtam le mert ilyenkor asszem így kell írni a dupla sz-t és nem így hogy ssz. Javítsatok ki ha tévedek! Meg a seggfej egy g-vel, a szarházi y-nal... Én szerencsére nem vagyok és nem is akarok ilyen nagy fanja lenni semminek (kivéve a sütit:), ha egyszer mégis agyatlan fanjává válnék bárminek kérlek valaki lőjön le. Bár talán az ilyen agyatlanokra is szükség van, az ember néha jobban elszórakozik a hülyeségeiken, mint magán a videón... Nélkülük én se játszhatnék ittaribanc-holaribanc-ot. Ennek a játéknak a lényege az, hogy gyorsan olvasod végig a youtube kommenteket és igyekszel kiszúrni az olyan illetőket akiknek nem egyezik a véleménye a tiéddel és/vagy ezt különösen intelligentetlen módon fejti ki. Én már egész jó vagyok benne! Ha rendeznének belőle bajnokságot tutira megnyerném! (Különben, ha főleg hímneműk az illetők akkor nevezheted a játékot ittabuzi-holabuzi-nak, vagy akármi másnak is.)

Boldog karácsonyt és izgalmas kommentháborúkat mindenkinek!

2014\12\21

Bejglik és bombák, avagy vásárolni mentünk

Ma ez már a második bejegyzésem, hiába, a karácsony sok mindent tartogat számomra.

,, Magdi néni, eldöntötte már, hogy kell-e a bejgli, vagy nem kell a bejgli?"

Ezzel a mondattal indult kalandos utazásunk a madaras teszkó és a Dekatlan üzletei felé. Apa étteremben dolgozik és mivel szokott kaját kiszállítani így karácsony körül kétmillióan zaklatják bejgli, halászlé, meg miatököm rendeléseikkel. Az említett Magdi néni jó nyolcvan körül van és már vagy egy hete nem tudja hogy szeretne- e bejglit vagy mégse (egy, ismétlem, egyetlen csomag bejgliről van szó). Ezt a kérdést mondjuk ma se sikerült eldöntenie, úgyhogy holnap ismét számíthatunk rá. Igazából majden egész úton amíg Ankh Morporkba mentünk ezen röhögtünk. Ha nem vigyázunk a végén még ez is szállóigévé válik a családunkban. És akkor csak lepkehálóval fogjuk tudni elkapni.* badumm tssss*

Az igazi őrület viszont a madaras teszkóban kezdődött. Egyikünk se nagyon tudta, hogy igazából mit akarunk venni így fel-alá cirkuláltunk az sorok között. Az emberek elég furcsán néztek ránk, mert amíg Csillámpóni és apa elöl debilen ugrándoztak (ők ,,menő járásnak" nevezték) addig én a bevásárlókocsin száguldozva követtem őket, miközben a ,,Jajj de szép az akasztófa.." kezdetű kedves karácsonyi dalt énekeltem. A csúcspont a kasszánál volt, ahol Csillámpóni és apa lézerkardoztak babarózsaszín csomagolópapírral (ami az én ötletem volt), majd a bombákról kezdtünk el beszélgetni amit a halaknál és a bugyik közt rejtettünk el. A pénztáros mosolygott, a biztonságos emberek pedig gyanakodva néztek ránk. Miközben a sorunkra vártunk a kasszánál én elsütöttem (szerencsére egyik sem égett oda) néhány viccet, majd az occó kina bombák kerültek szóba:,, Kici occó kinai bomba, robban, akkor is ha nem akarni, kici occó beletesz zsebkendőbe, bumm!" Utána veszekedtünk egyet a maffiáról és a bevásárlókocsik ellopásáról, meg hamis útlevélról és személyazonosságról Kubába, majd gyanakodva nézegettünk körül hogy meghallot e minket valaki. A fél madarasteszkót kivéve nem voltak fültanúk. Végezetül, miközben kifelé mentünk odavettem a pénztárosnak, hogy ,,Aztán ne szóljon a rakétákról!" (azokat is rejtettünk el). Szegény addigra már nem bírta visszatartani a röhögést. Hiába, mi már csak így szoktunk vásárolni, bár továbbra is gyanakszom, hogy volt valami abban a cseresznyés kólában amit még a Dekatlanban toltunk be...

2014\12\21

A Démoni Detektív

,,Minél több fény ragyog, a sötétség annál mélyebbre kúszik a szívedben."

A következő bejegyzésben a Majin Tantei Nougami Neuro című animéről lesz szó. Figyelem, amennyiben önöknek erős allergiájuk van az animékkel kapcsolatban, kérjük hagyják ki ezt a bejegyzést. Amennyiben e bejegyzés megtekintése bármilyen mértékben károsan hatott önökre, jobb ha tudják, cégünk semmiért nem vállal felelősséget!

neuro.jpg

Spoiler veszély: alacsony

Pont az előbb néztem meg az utolsó részét. Akkor kezdjük.

Neuro-t imádtam. Ő pokolból jött démon, aki rejtélyeket eszik. És rendkívül gonosz tud lenni. Katsuragi Yako, a ,,középiskolás detektív" asszisztensének adja ki magát, valójában ő oldja meg a rejtélyeket, Yako-t csak álcának használja. (később persze már Yako is fog neki segíteni). Yako karakterével is viszonylag elégedett voltam, vicces pofákat vágott amikor Neuro megszorongatta és általában nem volt túl idegesítő. Asszem azért dolgozott Neuro-nak mert meg akarta találni az apja gyilkosát, de a történet folyamán ez érdekelt a legkevésbé, Neuro és a főgonoszok (de főleg Neuro) sokkal jobban lekötöttek. A nyomozó iroda továbbá még tartalmazott egy Godai-san névre hallgató idiótát az ő alvilági kapcsolataival és egy élő és mozgó hajfonatot, Akane- chant. Aztán ott voltak még a rendőrök: Sasazuka és Ishigaki. Ishigaki rendkívül szórakoztató volt. Mindig vett, vagy nekiállt lelkesedni valami hülyeségért, bár ezeket a dolgokat Sasazuka a legtöbb esetben szó nélkül megsemmisítette. A legtöbb rejtély egy rész alatt lett elmesélve, nem részletezték a nyomozás folyamatát, csak a végén amikor a bűnös leleplezése után Neuro elmesélt mindent. Volt két rejtély ahol a bűnöst hosszabb ideig tartott elkapni, és akkor el is érkeztünk ahhoz a részhez ami a másik nagy kedvencem volt: A Főgonoszhoz! Akarom mondani 2 főgonoszhoz, bár Sai az animében és a szívemben is több helyhez jutott. Sai egy pszichopata, aki kedve szerint meg tudja változtatni a külsejét, kinyírja az embereket és egy vörös dobozba rakja őket. Asszem ledarálva. Jól hangzik mi? Szegény kölyöknek van néhány rejtély a múltjában, amikre majd az animében fény derül, többek között arra is, hogy Sai miért akarja annyira megnézni Neuro zsigetreit. Nem akarok sokat spoilerkedni, aki kíváncsi az megnézi. A másik boss Eisuke Harukawa, a géniusz, aki megalkotta az elektronikus drogot, hogy az emberekben felszabadítsa a bűnözői vágyaikat. Örültem, hogy mindkettejüknek voltak indítékai és nem azért voltak gonoszok, mert csak. A grafika megfelelt az ízlésemnek, bár, és ezt figyelmeztetésnek szánom: a képi megjelenítés részében volt egy két furcsa dolog, amit nem értettem. Normális az hogy a leleplezett bűnözök egyszer csak valami mutánssá változnak, mert ,,átlépték a határt". Kicsit(?)  meglepett, hogy ezen a nyomozóink a vártnál kevésbé ijedtek meg és nem próbáltak arra rájönni, hogy hogy a francba nőhet kutyafeje egy embernek?!! Elvileg van manga is, lehet, hogy ott elmagyarázzák, vagy ez valami metaforikus izé? Fogalmam simcs... Lehet, arra gondoltak, hogy ha átlépsz egy bizonyos határt többé már nem vagy ember? Megint egy az univerzum rejtélyei közül... Neuro!! Van számodra egy kis nasim!!!

A részek száma: 25.

Az opening tetszett, az endinget lusta voltam meghallgatni, de abból a pár hangfoszlányból ítélve túl lájtos az én ízlésemnek (az op is éppenhogy belefért).

Összességében egy jópofa, bár meglehetősen őrült animével van dolgunk, ami ráadásul démonos is, szóval miért hagyná ki az ember?

 

2014\12\19

Helyzetjelentés

Csak gondoltam jelzem, hogy tudok a szünet kezdetéről, meg ilyenek. Felelelvenítem az utóbbi idő egy két kérdését, eseményét. Először is rájöttem hogy itt lehet beállítani profilképet. Úgyhogy nézzétek meg a szép új profilképem. Vérmuffin!!!

Jelentem a fogalmazásom (amit télapós ajándékként nagylelkűen megosztottam veletek) ötös lett, ming helyesírásilag mind tartalmilag. Bár az irodalomtanárom odaírta, hogy ,,Furcsa történet". Nem furcsa, csak egyedi. Tessék nekem gratulálni.

És még egy régebben előkerült kérdés az ingázással kapcsolatban: megkérdeztem tőle, hogy ismeri e a választ az univerzum nagy kérdéseire meg titkaira. Azt mondta talán. Manapság már az ingák sem tudhatják.. *mély sóhaj*

A suliba ma rövidített órák voltak. Ezért szeretem a Folyópartit. Sok a rövidített óra és könnyen betegednek a tanárok. Volt egy műsor is. Majdnem meghaltam. A tömeg szélén álldogáltam az aulában, semmit sem láttam és bizonyos időközönkét egy oszlophoz ütögettem a fejem és nyöszörögtem. Én híres vagyok arról, hogy milyen diszkréten tudok haldokolni. Ezután a haldoklást angol órán folytattam, ahol a Last Christmast kellett hallgatnunk és énekelnünk. Borzalmas volt. Utána órákig járt a fejemben: ,, Last christmas i gave you my heart but the very next day you said you are gay"! Fuck it! Szerencsére mikor hazafele mentünk M megszánt és odaadta a fél fülhalgatóját (az enyém el van szaródva). És ettünk mandarint. Lassan hagyomány lesz belőle, hogy amikor együtt megyünk haza mandarint eszünk. Nah, most hirtelen nem jut eszembe hogy mit akartam eredetileg írni, majd szünetben biztos lesz időm ide irogatni. Süti!

 

2014\12\15

Animék és Biblijja, Avagy Újabb Filozófikus Finomságok

Imádom ezt az alliterációs címet. Lehet, hogy a jövőben is használni fogom az univerzum titkait (és persze a sütik lelőhelyét) találgató eszmefuttatásaimban. Te jószagú sültkrumpli, milyen baromságokat tudok írni...

Különben sajnálom, hogy egy csomó ideje nem írtam, bár nem valószínű, hogy túl sok mindenkinek hiányoztam, mert azóta amint láttam senki se volt itt. Eredetileg úgy terveztem, hogy legalább hetente töltök fel új bejegyzést, hétvégente, mert akkor van időm, de a mostani hétvége csak egy napos volt, úgyhogy inkább a földrajz tz re tanultam... Nem tudom hogy sikerült, mert bár Jedimester tanár úr nagyon jófej, de nála az ilyesmit nem lehet tudni. Azért Jedimester tanárúr lett, mert azzal a mutogató pálcát (vagy hogyhijják) mindig úgy szokta odaadni a felelőnek ,,Álljon fel ifjú pádáván, jedikardomat átruházom". Többek között persze olyan beszólásai is voltak, mint: ,,A lónak 4 lába van, mégse szereti a szappant" vagy ,,X-szel írják, mint a tyúkszart". Egy csomót felírtam belőlük a füzetembe (olyan ember vagyok, aki mindig lejegyzi a margóra az órai poénokat és beszólásokat) egyszer majd, ha nem tapasztalok túl hangos ellenkezést megosztom őket önökkel.

Nah, de térjünk rá a lényegre, amiről eredetileg a cím is szól. Azt hiszem kezdhetnénk az általam nemrég felfedezett Anime-röklődési törvénnyel. Ez lényegében arról szól, hogy bármi is történik mindig ugyanannyi animésnek kell lennie a világon. Ha valaki abbahagyja rövid időn belül valaki más el fogja kezdeni. Ezt, az univerzumot mozgató egyik törvényszerűséget, E (nem találtam jobb álnevet) és Müzli (egyszer kaptam tőle egy müzliszeletet) miatt fedeztem fel. E úgy döntött, hogy felhagy az animézéssel. Nem kezdte el azt gondolni, hogy szarok, semmi ilyen drasztikusra ne gondoljatok, csak úgy döntött, hogy már nem érdeklik. Mivel úgy általánosságban kedves lány (Bár néha furcsa kérdésekt tesz fel nekem, amikre természetesen furcsa válaszokat kap és megpróbál megérteni az összes szociopatás ökörségemmel együtt, amire gondosan ügyelek, hogy ne sikerüljön neki) nekiállta az animés cuccait elosztogatni a maradék továbbra is animés lány között (tudok a szóismétlésekről). Én mondjuk nem kértem egyiket sem, mert nem hagyta volna, hogy kifizessem. Nem szoktam elvenni olyan dolgokat fizetés nélkül amiért más fizetett. Kivéve ha kajáról van szó. A ingyenkaja mindenek felett!!! Naszóva, ekkor olyan dolog történt amire egyikünk sem számított: Müzli valahogy felfedezte az animéket és bejöttek neki! Ebből vontam le azt a következtetést, hogy E animerajongása egyszerűen átszállt Müzlire. Kíváncsi vagyok, hogy vajon amikor és beléptem a körbe, ki lépett ki? Bár eddig egy komment választ sem kaptam, azért megkérdezem: Ki szereti az animéket és ki nem? Miért igen vagy miért nem?

Jöhet a második témánk. FIGYELEM A KÖVETKEZŐ SOROK ÁRTHATNAK A  VALLÁSI FANATISTÁK NYUGALMÁNAK! Én szóltam. Irodalomból éppen a Biblijját vesszük. Én úgy alapjáraton a bibliával nem értek egyet. Ha van is valamilyen isten, nem tartom valószínűleg hogy ő diktálta. Én amúgy a reinkarnációban és a sütiben hiszek, de igazából bármilyen istent (akár magamat is) hajlandó vagyok imádni, aki éppen hajlandó segíteni nekem. Ti miben hisztek? Nincs kedvetek egy népirtásos vallási vitát rendezni? Olyan jó hogy a senkinek írogatok kérdéseket... Igazából találtam az irodalomkönyvünkben egy részletet egy drámából, ami Káin és Ábel sztoriját dolgozza fel újra. Az órán el kellett olvasnunk az erdetit is, de a részlet a drámából sokkal jobban tetszett. Az vicces volt. Úgy döntöttem elolvasom. A véleményem: Eeezz iggen! Meglepett. A részlet alapján azt hittem valami paródia szerűség lesz, de igazából csak az eleje volt vicces. Utána kifejezetten érdekes lett. A végére durva. Azt hiszem valahogy egyik szereplő se volt százas. De tetszett! Érdekes volt, hogy azt az unalmas biblijjai sztorit és a szereplőit újszerű tartalommal, indokokkal és célokkal tölti meg. Én az eredetiben is jobban kedveltem Káint (mert csak!) de a drámában imádtam! Igazából valahol egy kicsit hasonlít rám, azt hiszem. Soha nem alázkodott meg. Sokan azt mondják néha jó megalázkodni, de mégis csodálva-irigykedve nézik azt aki mindig felvetett fejjel jár. Káin büszke, ironikus, álmokat kerget, ahogy megpróbál visszajutni a paradicsomba. Ábelről az elején azt gondoltam, hogy egy gyáva kis pöcs. Valahol volt egy jelenete, ami viszont tényleg elkápráztatott, de a végére megint gyáva kis pöcs lett belőle. Nem is bántam hogy meghalt. Ádám (,,ámen ámen hatalom bölcsesség legyen istenünkké most és mindörökké minden kígyót megfolytok") egy részeges őrült aki azzal ölti az idejét hogy kígyókra vadászik, mert rühelli őket azóta az almás eset óta. Éváról fogalmamsincs mit mondjak. Érdekes ő is. Van benn egy Arabella nevű csajszi is. Kaptok linket, ha valakit érdekel, de már késő van ézért nem magyarázhatok többet róla. Nem olyan hosszú (ezt biztatásnak szántam). Itten van a linkje:http://www.dia.pool.pim.hu/html/muvek/SUTO/suto00010a_kv.html

Én mentem aludni. Jóéccakát!

2014\12\06

Depressziós Télapó és Víziszörnyek

Itt a Mikulás! Vagy a Télapó... Mindegy, kit érdeke hogy hívják, amíg hoz ajándékot. Hát nem? Hát de! Hajnali 6 körül keltett Csillámpóni ébresztője, mert olyan balfasz, hogy nem képes kikapcsolni hétvégétre. Utána nyugodtan aludtam reggel 10-ig. Akkor eszembe jutott, hogy ma van a mikulás, úgyhogy ezért keltem fel ilyen korán. Pedig hétvégente mindig éjféltől délig, esetleg olyan délután egyig, kettőig alszom. M (ő áltsulis osztálytársam, legjobb-valójában az egyetlen- haverom, ő is a Folyópartiba jár, így néha együtt szoktunk hazamenni) nem is érti hogy vagyok képes ennyit aludni. Hétvégente ő csak 4-5 órát szokott aludni. Fogalmam sincs hogy bírja...

Nah, igazából nem is erről akartam írni és sajnálom amiért (a szokásosnál is) szétesetten írok csak visszatért a depresszijóm ( vagy hogyhíjják). Persze most már megint múlóban van, mert igyekszem, hogy ne csak a nyavalygásaimat kelljen olvasnotok. De ezt azért elmondom, persze kizárólag a saját érdekemben, hiszen (elvileg) ha beszélnek róla akkor jobb lesz. Anyáról van szó, aki (sok más idegesítő tulajdonsága mellett) az ünnepi hangulatot is nagyon jól el tudja cseszni a megjegyzéseivel. Igazából tök vidáman felébredek, bemegyek a fürdőszobába, meglátom, megszólal és az élettől is elmegy a kedvem. Kicsit durván hangozhat a normális, családszerető emberek számára, de én ki nem állhatom a saját rokonaim.

Jól van már jobb, többet nem is fárasztalak többet titeket a depresszijómmal, most jöjjenek a víziszörnyek! Az egész úgy kezdődött, hogy a nagyon magas intelligentetlenséggel rendelkező magyartanárom fogalmazást adott föl házinak. Különben az én észrevételeim szerint a magyartanárok intelligentetlenek és nem tudnak jól tanítani. Mivel láttam a blogom statisztikájában hogy valaki/valakik járt itt már többször is, gondolom megkérdezlek titeket ezekről a tapasztalaitokról. Egyetértetek-e velem, vagy ismertek intelligens/jól tanító magyartanárt? Válaszokat hozzászólásba kérnék, esetleg kérdezzetek meg embereket az ő magyartanáraikról! Kéne készítenem egy felmérést erről, hogy megtudjuk az igazságot! Hol is tartottam? Tényleg szét vagyok esve... Én alapból szeretek fogalmazást írni, csak megmutatni nem. Az ellenkezik az elveimmel. (Ami az hogy az én fogalmazásaimhoz senkinek semmi köze.) De mivel már úgy nagyjából megírtam, és úgy is kénytelen leszek megmutatni az iskolában, gondoltam mért ne oszthatnám meg veletek is? Már úgyis mindegy. Az iskolák sárba tiporják az elveimet... Csak a legutolsó mondatot adta meg: ,,Nem hallatszott más csak a víz csobbanása."

Na, akkor kezdem (vigyázat, a mesedélután harap, kérem ne etessék):

 Nem hallatszott más csak a víz csobbanása. A hullámok egyre nagyobb körökben futottak szét, majd haltak el, de lent, valahol mélyen valami megérezte ezt.

  A víziszörny kinyitotta az első 50 szemét. Miután megbizonyosodott róla, hogy nem álmodik kinyitotta a második 50-et is. Figyelt egy darabig, majd lustán kinyújtóztatta mind a nyolc lábát. Semmi kétség, valaki behatolt a területére. Nagy valószínűséggel a ma esti vacsora lesz az. Szokatlanul korán érkezett. A víziszörny számításai szerint csak jövőhétre volt várható. Miközben szórakozottan meglengette a farkát szétriasztva egy kósza halrajt, elmélázott azokon a furcsa, kimázolt, kántáló kétlábú lényeken, akik mindig olyan kedvesek voltak vele. Minden hónapban hoztak neki egy hosszúhajú, fehér valamibe tekert, általában meglehetősen hangosan sikoltozó dolgot. A víziszörnyet ez nagyon boldoggá tette, bár a dolog nem tartalmazott túl sok kalóriát és a fehér valami,pedig egyáltalán nem volt finom. Legutóbb is szorulásos lett tőle. Először egészen felpuffadt, majd akkora halmot rakott le, hogy kipusztította az egész szomszédos korallzátonyt. Sajnálta a korallzátonyt, unalmában szerette nézni a kis színes uszonyosokat, ahogy ide-oda úszkálnak és a legnagyobb békében és harmóniában zabálják meg egymást. Néha ő is bekapott közülök néhányat. Úgy ette őket, mint az emberek a popcornt a moziban. A kétlábúakban nem is azt szerette leginkább, hogy sikítozó, kalóriaszegény dolgokat hoztak neki, hanem a hangjaikat és a fényeiket. Mindig miután már szinte szertartásosan elfogyasztotta a hosszúhajút a kétlábúak furcsa mozgásokat végeztek és nagy dolgokat püföltek és a víziszörny számára ismeretlen nyelven énekeltek. Az egész olyan furcsa volt, mint valami álom, de mégis nagyon szép. A kedvence az volt amikor tüzeket gyújtottak és színes dobozokban hurcolászták őket körbe-körbe. Ilyenkor mindenfélét ittak és ettek. A víziszörny mindig közelebb úszotta a parthoz, kidugta a fejét és onnan figyelte a színek és hangok kavalkádját. Közben persze elfogysztotta azt a néhány kétlábút, amelyek bizonytalan mozgással a vízben szándékoztak kiüríteni a gyomrukat. Az volt velük az egyetlen baj, hogy utána mindig olyan furcsán boldognak érezte magát és képtelen volt egyenesen úszni. Egyszer még a barlangja falát is lefejelte.

  Ahogy közelebb úszott a csobbanás forrásához fémes csillogást vett észre. Ez kizzökkentette az álmodozásból. Hamarosan négy szőrös lábat pillantott meg fölötte két páncélos lábbal. Ha a víziszörny ismerte volna a konzerveket, amik mindig megvágják az ember ujját, ezt a fajta kétlábút biztosan ehhez hasonlította volna. De a víziszörnyek nem ismerik a konzerveket, így be kellett érnie azzal, hogy a lehető legnagyobb óvatossággal lerántja a víz alá és elfogyasztja. Kitátotta mind a két száját, majd megragadta a szőrös négylábút és a páncélos kétlábút. Nem hallatszott más csak a víz csobbanása.

Ennyi lenne. A  fogalmazásban található helyesírási hibákat szabad, sőt kéretik megírni. Hosszú bejegyzés lett, ezt akár vehetitek télapós ajándéknak is.

 

2014\12\02

A matekról és egyéb filozófikus finomságokról

Én akkor szeretem a matekot ha a végeredmény egy darab pozitív egész szám. Már a törtek is igen erőteljesen idegesítenek, a mínusz számokkal karöltve. Viszont ezek a kurva betűk az irodalmkönyvembe valók! Egyáltalán ki találta ki azt a hülyeséget, hogy számok nélkül is lehet számolni? És az, hogy ikszipszilonamásodikonperabaharmadikonszoroszvacbaval, nem végeredmény, hanem nyelvtörő. Méghozzá 5-ös erősségű.

Emlékszem kiskoromban a téglalapokat utáltam nagyon. A négyzeteket szerettem, mert az ember az oldalainál és az átlóinál is szépen félbe tudta hajtani és a hajtások szép, csillagszerű izét formáltak. A téglalapot csak az oldalainál (oldalfelező merőleges, vagy valami hasonló...már megírtuk belőle a dolgozatot, úgyhogy elfelejtettem) lehetett félbehajtani úgy hogy szépen fedje egymást, ha az átlóinál próbáltam a sarka mindig lelógott és ez nagyon idegesített. Különben nem ez volt az egyetlen furcsa dolog amit csináltam kiskoromban... Most monduk nem jut eszembe több. A vicces gondolatok és az emlékek mindig a legváratlanabb és a legrosszabb helyzetekben törnek fel elménk bugyraiból (milyen költői vagyok!). Mindig akkor támadnak a legjobb ötleteim miután megosztottam a bejegyzést és lekapcsoltam a gépemet. Igazából ezért van hogy mindig csak ilyen gagyi hülyeségeket írok ide...

Mostanában bűntudatom van amiért alig tanulok. Az osztálytársaim mindig mesélik, hogy eddig meg eddig folyamatosan tanultam, ennyi meg ennyi órán keresztül és még mindig nem tudom az egészet, stb. Én az elmúlt hónapokban alig tanulok és ez még csak nem is látszik meg a jegyeimen. Nem tudok szabadulni attól az érzéstől, hogy valami nincs rendben a fejemmel (mármint a pszichopata hajlamokat kivéve).

Tudjátok mi az az ingázás? Amikor egy madzagról lógó kis kristálydarabot, gyűrűt, vagy miaökömet kérdezgetnek és az úgy válaszol hogy leng ide-oda. Én hiszek benne. Hiszek benne hogy az a bizbasz a badzag végén tök magától inog, meg megáll ha azt mondják neki. Hogy ismeri-e az univerzum titkait és ki lehet-e barkóbázni tőle a jövőt, azt nem tudom. Lehet megkérdezem tőle...

2014\12\01

Advent és Kifogások

Nem tudom hogy írjam le... Az advent nem ehető! Ez mélységesen megrendítette eddigi hitemet, miszerint: Minden ami a karácsonyhoz kapcsolódik és fura neve van, az ehető. Azt hiszem alapjaiban kell újragondolnom eddigi életemet... Ennyit a mézeskalácsszerű finomságokról....

Azt hiszem most már szinte biztos, hogy minden egyes hülyeségemmel titeket foglak fárasztani. Méghozzá rendszeresen! MUHAHAHAHAHA!!! Gonosz vagyok!

Véleményem szerint az embernek nem muszáj jól csinálnia valamit. Pusztán jó sok, erőteljes kifogásra van szüksége, hogy miért nem csinálja jól. Én valójában tök jól tollasozom. Kivéve hétfőn. Mert akkor még nagyon hétfő van. Meg persze pénteken, Mert akkor pedig igen erőteljesen...péntek van. És csütörtökön meg kedden sem mert akkor nincs tesióránk. Szerdán viszont mindig ügyes vagyok. Kivéve, ha keveset aludtam. Vagy ha rossz idő van, fáradt vagyok, vagy a szemembe sütött a lámpa. De ezektől eltekintve mindig tiszta profi vagyok. Tollasozni B-vel (most hirtelen jobb álnév nem jutott eszembe) szoktam. Az óra vége felé már a földön fetrengtünk a röhögéstől és azt hajtogattuk, hogy ,,jó van na hétfő van". Miután rájöttünk, hogy eleve felesleges felállnunk ülve próbáltunk játszani. Gonolom az eredmények mindenki előtt nyilvánvalóak. Egy kis segítség:

DSCN1215.JPG

Igazából a középsulis létnek van egy nagy előnye. Az itteni tanárok jóval könnyebben megbetegednek, mint általánosban. Volt amikor még felügyelőtanár sem jött be. Nem mintha számított volna...

Nah jó amiért hirtelen  megint ennyi hülyeséggel fárasztottam a társaságot mutatok nektek sárkányt.

 

 

DSCN1219.JPG

süti beállítások módosítása