Ma ez már a második bejegyzésem, hiába, a karácsony sok mindent tartogat számomra.

,, Magdi néni, eldöntötte már, hogy kell-e a bejgli, vagy nem kell a bejgli?"

Ezzel a mondattal indult kalandos utazásunk a madaras teszkó és a Dekatlan üzletei felé. Apa étteremben dolgozik és mivel szokott kaját kiszállítani így karácsony körül kétmillióan zaklatják bejgli, halászlé, meg miatököm rendeléseikkel. Az említett Magdi néni jó nyolcvan körül van és már vagy egy hete nem tudja hogy szeretne- e bejglit vagy mégse (egy, ismétlem, egyetlen csomag bejgliről van szó). Ezt a kérdést mondjuk ma se sikerült eldöntenie, úgyhogy holnap ismét számíthatunk rá. Igazából majden egész úton amíg Ankh Morporkba mentünk ezen röhögtünk. Ha nem vigyázunk a végén még ez is szállóigévé válik a családunkban. És akkor csak lepkehálóval fogjuk tudni elkapni.* badumm tssss*

Az igazi őrület viszont a madaras teszkóban kezdődött. Egyikünk se nagyon tudta, hogy igazából mit akarunk venni így fel-alá cirkuláltunk az sorok között. Az emberek elég furcsán néztek ránk, mert amíg Csillámpóni és apa elöl debilen ugrándoztak (ők ,,menő járásnak" nevezték) addig én a bevásárlókocsin száguldozva követtem őket, miközben a ,,Jajj de szép az akasztófa.." kezdetű kedves karácsonyi dalt énekeltem. A csúcspont a kasszánál volt, ahol Csillámpóni és apa lézerkardoztak babarózsaszín csomagolópapírral (ami az én ötletem volt), majd a bombákról kezdtünk el beszélgetni amit a halaknál és a bugyik közt rejtettünk el. A pénztáros mosolygott, a biztonságos emberek pedig gyanakodva néztek ránk. Miközben a sorunkra vártunk a kasszánál én elsütöttem (szerencsére egyik sem égett oda) néhány viccet, majd az occó kina bombák kerültek szóba:,, Kici occó kinai bomba, robban, akkor is ha nem akarni, kici occó beletesz zsebkendőbe, bumm!" Utána veszekedtünk egyet a maffiáról és a bevásárlókocsik ellopásáról, meg hamis útlevélról és személyazonosságról Kubába, majd gyanakodva nézegettünk körül hogy meghallot e minket valaki. A fél madarasteszkót kivéve nem voltak fültanúk. Végezetül, miközben kifelé mentünk odavettem a pénztárosnak, hogy ,,Aztán ne szóljon a rakétákról!" (azokat is rejtettünk el). Szegény addigra már nem bírta visszatartani a röhögést. Hiába, mi már csak így szoktunk vásárolni, bár továbbra is gyanakszom, hogy volt valami abban a cseresznyés kólában amit még a Dekatlanban toltunk be...